Köszönjük támogatóinknak SZJA 1% felajánlásukat. A befolyt összeget táncverseny rendezésére fordítottuk. Adószámunk: 18303889-1-02

A Tornádó Táncsport Egyesület

Kialakulása

Kozármisleny tehát kis város, Pécs peremkerületén. Mindig pezsgő kulturális életet élt és él. Ez adta az alapot néhány lelkes táncolni vágyó fiatal számára, hogy a szervezett programokon kívül is hódolhasson szenvedélyének, a táncnak. Alkalmanként termet béreltek a helyi művelődési házban. A fiatalok létszáma alkalomról alkalomra növekedett (22-25 fő). Ez a spontán szerveződésű csoport lassan közösséggé kovácsolódott. Valamennyien másutt, 4-5 különböző tánciskolában alapozták meg akkori mozgáskultúrájukat. Felismerték, hogy a tánc szeretete önmagában kevés a fejlődéshez, szükség van szakmai irányításra. 1992-ben Csillagfény néven klubot alapítottak írott és íratlan szabályokkal. A táncpróbák meghatározott rendszerességgel és keretek között történtek. Kezdetben a legképzettebb táncos, Ahácz Ági néni tanította a fiatalokat, a klub elnöke pedig Sasfalvi Lajos volt. Az első bemutatóra való felkérés Zalaszántóról érkezett, ahol hatalmas sikert aratott az általuk előadott formáció és az egyéni táncprodukciók. Ahhoz, hogy képesek legyenek kiváló műsorokkal kiállni és méltó ellenfélként részt venni táncversenyeken, különböző megmérettetéseken, szükségesnek látták Kapronczai József felkérését a további tanításra. A táncpedagógus kemény tempót diktálva kezdett, emiatt sokan lemorzsolódtak, ugyanakkor jelentkeztek új tagok is, kicsi gyermekek személyében.

1993. május 29-én elérkezettnek látták az időt arra, hogy Csillagfény kupa néven táncversenyt rendezzenek. Nagy sikerre való tekintettel a Magyar Táncsport Szövetséghez tagfelvételi kérelmet nyújtottak be, ahol kiderült, hogy már létezett ugyanilyen néven egy másik egyesület.

Ekkor közös megegyezéssel a pislákoló Csillagfény Táncklub nevet TORNÁDÓ TÁNCSPORT EGYESÜLETRE változtatták.

Így 1994. június 15-től Ph. 60158/1994 számon a Baranya Megyei Bíróság által hivatalosan bejegyzett alapszabállyal, adószámmal, működési engedéllyel rendelkező Táncsport Egyesületté vált.

Ez tagadhatatlanul sok előnyt jelentett (önkormányzati és egyéb szponzori támogatás) az egyesület számára. A hatályos sporttörvény előírta, hogy csak egyesületi tag lehet versenyző. Megnyílt a táncosok előtt a lehetőségek tárháza, hiszen rendelkezésre állt az alap feltételrendszer a versenysport irányvonalához. Szükségessé vált az alapszabályban rögzítettek megvalósításához egyfajta struktúra átalakítás. Új célok, új feladatok, új problémamegoldó stratégiák vártak a versenytáncosokra és a klub vezetőségére. Az évente megrendezésre kerülő Tornádó Kupa táncversenyekre való felkészülés sokkal több edzést igényelt, mint a korábbiakban. Versenyzőink mind több városban szervezett táncversenyeken indultak el. A kimagasló eredmények növekvő száma és a megsokszorozódott versenyzési lehetőségek a Tornádó Táncsport Egyesület vezetőségének munkáját is nagymértékben növelte. Az elnök úr rengeteg munkája mellett, egyre kevesebb időt tudott szakítani fiatal családjára és saját versenytáncos karrierjére, így kérelmezte felmentését. A Tornádó Táncsport Egyesület 1999-ben új elnököt választott Tarrné Rácz Judit személyében. Az egyesület művészeti vezetője Dudley Katalin lett, aki folytatta az édesapja, Kapronczai József által megkezdett szakmai a munkát. Magyarországon 1996-óta jegyzik a Bajnoki Sorozatban résztvevők rangsorát. A Bajnoki sorozatot a Magyar TáncSport Szakszövetség szervezi és működteti azzal a céllal, hogy objektíven megállapítsa a sorozaton induló párosok, csapatok és azon keresztül az egyesületek teljesítménysorrendjét, továbbá, hogy megvalósítsa a sportszakmai feladatokat és folyamatosan biztosítsa a színvonalas versenyzéseket. Az egyes kiemelt versenyeken való helyezés alapján kapott összpontszám határozza meg a verseny végeredményét. A versengésbe csak az kapcsolódhat be, aki tagja az MTASZ-nek. A Bajnoki Sorozat eredményességi lista számításának módja: minden Országos Bajnokságon, Magyar Bajnokságon a tagszervezetek az alábbi táblázatban feltüntetett helyek figyelembevételével kapnak pontokat:

Magyar BajnokságOsztályos Országos Bajnokság
1. hely300100
2. hely22575
3. hely16555
4. hely12040
5. hely9030
6. hely7525
Középdöntő5418
Elődöntő3010

1. ábra: A bajnoki sorozatban szerezhető pontszámok
(MTASZ versenyszabályzata)

A Bajnoki Sorozat kiértékelése után a versenysorozatban résztvevő tagszervezetek között a kiírásban meghirdetett díjak az elnökség részéről átadásra kerülnek. A Tornádó Táncsport Egyesület mind a mai napig egyre sikeresebben szerepelt. Az eredmények nemcsak a saját rendezésű táncversenyeken mutatkoztak meg. Az egyesület országos versenyeken elért eredményeiben is bizonyítást nyert az a rengeteg munka, amit versenyzőink a társastáncra fordítottak, hiszen évente 12-13 alkalommal vettek részt országos, valamint klubközi versenyeken.

A Bajnoki sorozatban a Tornádó Táncsport Egyesület 2005-ben a 93 nevezett klubból 11. helyezést, 2006-ban 90 klubból 12. helyezést, 2007-ben 93 klubból 14. helyezést, 2008-ban 20. helyezést, 2010-ben 13. helyezést ért el.

Több klubközi versenyen meghirdették a legeredményesebb klub kupát. A Tornádó Táncsport Egyesület ezt a kupát több mind nyolcszor hozta el.

2000-ben elnyertük a Kozármislenyért Érdem érdemrendjét. Amit egészen addig csak kozármislenyi személyek kaphattak. Abban az évben először egy egyesület kapta meg. A Tornádó Táncsport Egyesület életét meghatározó alapelvek

  • az általános műveltség megalapozása,
  • a társadalmi együttéléshez, az önművelődéshez, a munkavégzéshez, továbbtanuláshoz
  • szükséges alapvető képességek kialakítása,
  • az eltérő ütemben fejlődő sportolók képességeinek egyéni szintű fejlesztéséről való gondoskodás,
  • megfelelő követelmények teljesítése,
  • a táncos tér-és formaérzékének, ritmusérzékének, előadási képességének és magabiztos fellépésének fejlesztése,
  • a sportolóban a tánc, a művészetek iránti szeretet, a rendszeres munka igényének, a gondolkodás szükségessége, tudatának kialakítása,
  • a táncos ösztönzése az igényes munkára, az alkalmi eseményeken való szereplésre, külső megjelenésének igényességére,
  • a tag ösztönzése szakirányú továbbtanulásra, továbbképzés folytatására, az amatőr táncéletbe való bekapcsolódásba,
  • megfelelő utánpótláscsoport kialakítása.

A célok megvalósításának következő lépcsőfoka, a kifejezetten tagtoborzási szándékkal indított tánciskolák voltak. Ennek köszönhetően a létszám jelentősen megemelkedett. Az új tagokat a tudásszint alapján kezdő és haladó csoportba sorolták. A régi tagok számára a folyamatos munka meghozta a sikert és az elismerést. Az elért eredmények alapján jogosultságot szereztek a minőségi kategóriaváltásokra. A párosok a saját sportkarrierjük építése mellett, számos hazai és szomszédos országbeli vendégszereplést vállaltak, amely nagymértékben hozzájárult a Tornádó Táncsport Egyesület hírnevének öregbítéséhez. 2007-ben jelentős változások történtek a régióban. Kozármisleny városi rangot kapott, (2007. július 01.) és felépített egy csodaszép, az Európai Uniós szabályoknak megfelelő, hatalmas sportcsarnokot.


Sportcsarnok déli homlokzata

Ez a csodálatos épületegyüttes ad otthont hétről-hétre az egyesületi edzések megtartására. 2007-ben itt került megrendezésre a XI. Tornádó Kupa, 300 táncos részvételével. Ezen felül 2008-ban az egyesület abban a megtiszteltetésben részesült, hogy elnyerte a Nyugat- Magyarország Területi Bajnokság megrendezési és lebonyolítási jogát. Több szempontból is rendhagyónak számított ez a verseny:

  • az első kétnapos táncverseny,
  • ez a versenytípus évente csak egyszer rendezhető az adott régióban,
  • új számítógépes számlálás történt,
  • parketta helyett engedélyezték a sportburkolat használatát,
  • sportoló centrikus programtervezet készült,
  • Nyugat-Magyarország összes táncosának részvételével zajlott.

Az egyesület párosai figyelemre méltó eredményeket értek el, 5 területi bajnoki címet tudhattak magukénak. Az egyesület hírneve tovább erősödött, és ami meglepő, hogy a nagyvárosból egyre többen és többen utaznak ki Kozármislenybe táncolni. A Tornádó Táncsport egyesület tagjai növekvő számban nem kizárólag helyi illetőségű, hanem környékbeli lakosok is.